Szinetár 2. – Önéletrajz-szerűség és egyebek

A LEGVIDÁMABB BARAKKBAN
A Szabadság tér 17.-ben, a televíziós központtá avanzsált Tőzsde­palotában kőkorszaki viszonyok uralkodtak. Egyetlen pici stúdió állt rendelkezésre, abban 40 fok meleg. Felvétel közben át meg átugráltunk a kábeleken, a művészi munka komoly fizikai tortúrát jelentett. Korábbi katonaéveimre emlékeztetett az a három hét, amit ezzel a darabbal eltöltöttem. Ráadásul nagyon pici gázsit ajánlottak. Megkértem az illetékes vezetőt, hogy ha már ilyen pocsékok a körülmények, legalább fizessenek többet. Azt mondta, megpróbálja és valószínűleg el is tudja intézni. Amikor az adás megvalósult, akkor lementem a pénztárba, és ott a beígértnél is kisebb összeg várt, mert még valami adót levontak. Én akkor megálltam a Szabadság téren a televízió előtt, és azt mondtam, soha többet ide be nem teszem a lábamat, aztán mégis betettem, és 28 évig ott is maradtam.